Magunkról
Mongyi Péter
Hahó!
1957-ben születtem Budapesten. Halló környezetben növekedtem.
Munkásságaim láthatók az önéletrajzomban: Itt
Lételemem a jelnyelv, bár kicsi korom óta hangos beszédet alkalmaztam sokáig. De, ahogy növekedtem, úgy erősödött meg bennem a siket identitás tudatom, a jelnyelvi iránti használat, amit a mai napig is használom.
Hálát adok az istennek, hogy siket lehettem, így az érvényesülésem ezáltal megnőtt.
Akár szabadidőben, akár a munkásságom során engem mindig foglalkoztat a siket fogalom, s hogy hogyan tudnék minél többet segíteni a sorstársaimnak.
Filozófiám:
"Használni, csodálni kell a jelnyelvet, mert az pontosabb közlési forma, mint bármelyik nyelv."
Juhász Ferenc
Csak annyit bevallom magamról: én jelen pillanatban 40 éves és siket vagyok.
Van egy gyönyörű feleségem, van két gyönyörű kislányom.
Ez az élet értelme.
A munkám nem más, mint jelnyelvoktatás ez az egyik legfontosabb lételemem.
Szinte egészen pontosan 1992 óta tevékenykedek.
Szó szoros értelmében örömet szerzek ezáltal.
Természetesen a munkásságom során sok mindenen átmentem, ezért szerintem ide nem is akarok felsorolni. Hogyha bárki ennek ellenére mégis érdekelne az én életpályám, akkor nincs más, mint ez az alábbi linkre kattingolni.
Az én önéletrajzom: itt
Filozófiám:
"Én azt a jövőképet szeretném elképzelni, ami az emberek csakis egy nyelven tudnánk gondolkodni, vagyis kommunikálni. Ugye, ez sok mindent elmond! "








