A siketek anyanyelve a jelnyelv, de a nagyothallók egy rétege is használja. A jelnyelvet hivatalosan 2010. november 5-én ismerték el kormányzati szinten, mint nyelvet
(2009. évi CXXV. törvény a magyar jelnyelvről és a magyar jelnyelv használatáról, 2009. december 3-án hatályos változat) és a világon egyre több országban ismerik el.

A jelnyelvet használók nyelvi kisebbségi csoportba tartoznak, a siket és nagyothalló emberek többsége (szegregáltan = elkülönítetten, tehát nem hallók között integráltan) speciális iskolában végzi általános iskolai tanulmányait, szabadidejükben a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségében (SINOSZ), annak klubjaiban (nyugdíjas klub, nőklub, férfi klub) tartanak összejövetelt, jelentős létszámban sportolnak is. Ennek színtere a Siketek Sport Clubja (SSC).

Hallásuk hiányában a vizualitásra hagyatkoznak, ezért alakult ki ez a fajta kommunikációs csatorna, és hála a jelnyelvnek, így a hallássérültek tudnak egymással beszélgetni, tudnak közölni, érzelmeket átadni, a múltjukat, a történelmet és a terveiket is szívesen osztják meg másokkal jelnyelven.

 Magyarországon a siketek általános iskolái 7 városban találhatóak, ebből a legtöbb megyeszékhely (Eger, Szeged, Debrecen, Kaposvár, Vác, Budapesten a siketek és nagyothallók külön intézményben). Megdöbbentő tény, hogy régen tilos volt nyilvánosan jelelni az iskolákban, nem, oktatták, így a szünetekben, titokban jeleltek egymással a diákok, a kisebbek pedig eltanulták a nyelvet a nagyobbaktól. Ennek okán az országban kialakult a regionális jelnyelv, ami hasonló a hangzó nyelvek esetében a tájnyelvi kialakulásához, tehát 7féle nyelvjárást regisztrálnak a nyelvészek. Ez a siketek körében nem okoz problémát, hiszen az anyanyelvi jelnyelv használó rendkívül gyorsan be tud kapcsolódni a beszélgetésbe, még akkor is, ha az ő jelére egy vidéken élő egy másik jelet használ, ebben pedig sokat segít a szájról olvasás is. Persze még így is előfordulhat, hogy rá kell kérdezni egy-egy jelre, szóra.